Szia kedves blog!

Jó volt kiírni magamból az élményeimet, érzéseimet, botladozásomat és felemelkedéseimet neked. Most viszont rövidre fogva búcsúzom. Érlelődik már egy ideje bennem, hogy nem szabad ennyire kiadnom magam a következők miatt:

1. Ki kíváncsi a nyavalygásomra?

2. Aki kíváncsi mégis, miért is az? Vajon őszintén érdekli vagy csak azért, hogy utána elcsámcsogjon rajta egyedül vagy megbeszélve azt valakivel akár kiforgatva, saját szája íze szerint értékelve és elkönyvelve? 

3. Most jött el az ideje, hogy változtassak. Jobban figyeljek azokra az emberekre, akik fontosak, akik számítanak, értékesek. Nemrég akaratomon kívül megbántottam olyan embereket, akik fontosak nekem. Nem tudom helyre lehet-e hozni, de próbálok jobban figyelni, nem ennyi-felé lenni, mert ez csak felületességet és figyelmetlenséget szül.

4. Szeretek futni. Számomra ez nem holmi múlandó állapot. Ezt nem értheti senki, mert csak az enyém. Csak én tudom miért így csinálom, miért ennyit vagy annyit megyek, kiben bízok meg, kinek a véleményére adok és ehhez csak azoknak van közük, akik a legközelebb állnak hozzám. Más meg sem értheti mit jelent pl. a múlt szombati sárvári futás nekem. Ezt is lehet kritizálni, fejet csóválni, megmondani, beleszólni, hát mögött kibeszélni, de az én döntésem volt. Vagyis inkább egy döntés-sorozat, ami annyira összetett, hogy senki nem lát bele igazán. Követni nem szabad és nem érdemes, nem "jó példa". Mindenki kövesse azt, amit az ő szíve, esze, ösztöne, akarata, erőssége, gyengesége diktál. De fogadja el azt, amit másé,

Üdv:

T.anyu

U.i.: A leges-legnagyobb kedvenc futós képem. Számomra a legnagyobb élmény ez volt: