Most eltérek attól a szokásomtól, hogy várok másnapig a blogírással. Muszáj leírnom a mai maratont, mert nagyon csalódott vagyok. Önmagamban. Már megint nem ment.

Egy ideje újra sérüléssel küszködök. A combtövemnél, a jobb lábamon. Elég valószínű, hogy még mindig a tavaly áprilisi sérvműtét hozadéka ez. Szóval masszíroztattam (tulajdonképpen hetente) és óriási szerencsém volt, mert a masszőr is indult félmaratonon ezen a versenyen. Ráadásul mivel Elizáék szervezték, így kaptam kulcsot az orvosi szobához is, ami az iskola (versenyközpont) egyik terme volt, ahol volt egy szivacs is, így rövid masszírozás, tanakodás után felkerült a tape oda, ahova kellett. Ezt fedje inkább jótékony homály :-D A sérülést szinte végig alig éreztem, ezzel nem is volt gond. Ezúton is köszönöm!

A rajtszámon nem múlott. Úgy örültem neki! 2 + 2 + 2 = 6! Juhééé :-)

A pálya 10.5 km-es körökből állt. Szép helyen futottunk, a Duna melletti bicikliúton nagyobbrészt. Sokat sajnos nem élveztem belőle, mert a 4 teljesítendő körből az elsőn már nem voltam jól, a második jobban ment, a harmadik elég jól ment, a negyedik tömény szenvedés volt. 

Késett a rajt, emiatt természetesen azonnal pisilnem kellett. Ezt kb. 2 km után meg is ejtettem egy füldbucka mögött. Talán láttak is, de nem érdekelt. Ahogy jöttem ki a susnyásból, láttam, hogy leesett az MP3 lejátszóm. Kerestem össze-vissza, nem találtam. Már majdnem indultam tovább, amikor egyszer csak megpillantottam a fűben. Huhh... drága maraton lett volna. Majdnem 8 perces km-em lett. Pedig előtte és utána is (egy ideig) 5:00-5:20 körüliek mentek. Ez után nem sokkal elkezdett brutál erősen görcsölni a hasam. Az első kör végén nagyon az volt az érzésem, hogy ezt most fel kell adni. De miután levettem magamról a rajtszámtartót, azt reméltem jobb lesz és csak nekiindultam a másodiknak. Egy kicsit valóban jobb is lett. A fordítónál megittam egy Activator-t. Ez megdobott, beindultam. A harmadik kör nagyon jól ment. Azt hittem ez kitarthat a negyedikre is. Tévedtem. Nagyot. Amint lefutottam a meredek, macskaköves úton, olyan hasgörcsöt éreztem, amivel az ember azonnal csak lefeküdni vágyik és megvárja, amíg múlik egy kicsit. Hát én ezt akkor, ott nem tudtam megtenni. Majdnem visszafordultam. De makacs vagyok és bolond, így továbbmentem. Egyszer csak Eliza tekert mellettem. Annyira jól esett, bár kimutatni nem nagyon tudtam ezt. Csak azt ismételtem, hogy sz.rul vagyok. Megint elmentem a bucka mögé. Aztán tovább indultam. Rövid ideig jobb lett, aztán megint lépni alig tudtam, de csináltam tovább. Eliza a fordítónál várt. Mondtam, hogy ki fogok feküdni egy kicsit a Duna-partra. Így is tettem. 35 km-nél a 42-ből. Nooormális? Csak néztem a felhőket, nem törődtem vele, hogy piszkos lesz a ruhám. Nagyon megnyugtató volt és egyben bizarr, hogy verseny közben heverészek a Duna-parton. 6-7 percet töltöttem így. Ez segített kb. 3 km-en át. Az utolsó 3-4 km megint tömény szenvedés. A vége felé sírtam is, hogy milyen hülye vagyok, de megcsináltam. Láttam, hogy 3. vagyok. A kapun majdnem nem sikerült befutnom. Utána semmi másra nem vágytam, csak fekvésre. Lefeküdtem a kocsi hátsó ülésére és sírtam. Egy idő után elkezdett persze érdekelni, hogy 4 órán belül vagyok-e. Az órámat az egyik körben elfelejtettem újraindítani, nem tudtam mennyi maradt le, 500-1000 m között valahogy, így ennek az eredményében most nem bízhattam. Végül bementünk az iskolába, ahol a versenyközpont volt. Eliza lelkesen jött, hogy így is 4 órán belül vagyok. 3:57. Ennek egy kicsit örültem, de hol van ez attól, amit ősszel a Spar-on futottam (3:42). Aztán megkérdeztem, hogy dobogóra kell-e álljak. Rossz hírt kaptam: kétszer is :-D (összetett 3. és korosztályos 2. hely). Durva, hogy egy ilyen maratonnal dobogóra tudtam állni. Na mindegy, összekaptam magam, átöltöztem, utána kinyúltam a padon, mint egy béka és vártam az eredményhirdetést. Felálltam, gratuláltam, átvettem, mosolyogtam és visszafeküdtem a padomra. Aztán megint ugyanez a korosztályos helyezés miatt. Kicsi szerencsétlenkedés a dobogón, aztán megint pad.

Tudom, hogy más boldog lenne ezzel az eredménnyel, meg fájt a hasam, meg mp3-at kerestem, meg heverésztem, de akkor is. Megint egy verseny, az idei második, ahol valami bajom volt és nem jött ki az, amiért hónapokig dolgoztam. 

Bizonyára ez most a tanulási időszakom. Ha túlélem, erősebb leszek, mint valaha. Ha nem, akkor volt egy jó félévem, ami után abbahagyom és megmaradok félmaratonoknál, maratonoknál, elfutkorászok és élek vidáman. Hamarosan minden kiderül. Szerencsére van, aki segítsen ebben és mellettem van akkor is, amikor fordul a kocka és akkor is, ha ilyenkor nem vagyok túl kellemes társaság :-D