Beneveztem... kicsit félek. Jó ötlet volt újra megpróbálni azt, ami már egyszer ennyire várakozáson felül, ennyire jól sikerült? Akkor átéltem a csodát. A kérdés az, hogy csak egy egyszeri alkalomról volt szó vagy tényleg van valami, tényleg megéri a sok edzés, a hajnali futások, újabban a munkából az "életem kockáztatásával" történő hazafutások hóban-fagyban-jégen csúszkálva, az arcomba süvítő jeges szél, ónos eső, az, hogy bevállalom, sokan önzőnek néznek, hogy "elveszem" az időt Gergőtől (többet nem magyarázkodok ez ügyben, maximum személyesen). A csalódás veszélye hatalmas.
Viszont... tudom:
- ha ezen felülemelkedek és futok egy nagyot, akkor "bármi" sikerülhet. Nincs több kérdés, csak haladni kell tovább az álmokért.
- ha ezen megbukok, nem sikerül jól, akkor az egy nagyszerű tanulási lehetőség. Ha egy ilyen jellegű válságból kijön az ember, akkor baromi erős lesz.
Vagyis vagy jól jövök ki ebből, vagy jól jövök ki. Csak esetleg az út más. Az egyik nyílegyenes, de könnyű még onnan is visszacsúszni, a másik kanyargós, tele veszélyekkel, de talán még édesebb eljutni a célig.
Addig van néhány dolgom:
- a fránya combsérülést teljesen megszüntetni (még fáj egy kicsit, de már múlik azt hiszem)
- tanulni az előző hibáimból
- tanulni, egy kicsit tudatosabban csinálni (futóiskola, táplálkozás, frissítés)
- tovább folytatni a havi 300 km fölötti futásokat (havi 1 maraton is jó lenne) még akkor is ha most sokkal nehezebb megoldani, mert a hajnali, esti futások kiestek
- nem elfelejteni miért szeretek futni (!!!), fejben rendben lenni
Mondtam már, hogy a 6-os a kedvenc számom?
