- Miért csinálod? Mi a sz@rért csinálod? Elveszi minden idődet. Az életed egy kaotikus rohanás az órák, a napok, a felhalmozódott feladatok után. Te mégis elmész és futkorászol a rohadt patakparton, mint valami őzike. - visszhangzik Dr. Cs. hangja a pici szobában.

-Rendben, de nekem ez maga a szabadság. Nem csak egy hobbi, nem csak sport. Ráadásul az utóbbi időben elkezdtek jönni az eredmények. Felnőtt fejjel találtam valamit, amiben végre igazán sikeresnek érezhetem magam. Megküzdök, beleteszek és ez vissza is jön. Nem egyoldalú. Meg egyszerűen csak szeretek futni és ha nem mehetek, akkor rosszul érzem magam a bőrömben. -válaszolok úgy, hogy közben igyekszem nem elbőgni magam, bár a gyomrom görcsben van, a hangom remeg.

- Függő vagy. Semmivel sem vagy jobb, mint egy drogos. Mint egy ócska, nagy nulla drogos. Érted? Bevállalod?  - Dr. Cs. halkan beszél, tagoltan. A 'drogos' szavakat megnyomja és undor ül ki az arcára.

- I-i-i-igen. - rebegem megfélemlítve.

Valahogy nem szerettem soha a fenti (álmomban született) beszélgetés pszichiáter szereplőjét. Az ilyen erős, könyörtelen kritika belőlem például dacot vált ki. Ez az álom mégis elgondolkodtatott. Tudom miért született. Az utóbbi napokban egy sérülés kapcsán, illetve környezetem visszajelzései alapján elkezdtem átgondolni azt, hogy megéri-e folytatni. Legalábbis talán érdemes lenne kicsit továbblépni, változtatni, máshogy csinálni. Bár elég babonás vagyok, nehezen változtatok azon, ami egy ideje bevált.  

Mégis megérdemlem ezt az egészet? Az életemet? A kisfiamat? A páromat? Azokat az embereket, akik szeretnek és támogatnak? A sikereimet? Én, a súlyos függő, aki sok mindent háttérbe szorít azért, hogy egyről a kettőre jusson.

Beletettem sokat. Sok energiát, időt, pénzt, izzadtságot, szenvedést. Kaptam sokat. Boldogságot, sikert, szeretet, megbecsülést.

Közben függő lettem. Az összes fent felsorolt dologtól. Pozitívtól és negatívtól is. Megszoktam azt, hogy a napjaim része a futás. Rutin, akár a fogmosás vagy a kávézás. Az agyam beállt arra, hogy úgy tervezze a napi feladatokat, hogy helyet szorítson neki, mert KELL! 4. napja nem futok. Először megőrültem, kattogtam, hogy de mégis hogy kellene, hogy lehetne kijátszani a rendszert. A szervezetemet, az agyamat. Hogy csapjam be magamat, hogy mégis kijussak, felvegyem a természet ritmusát és dobbanjon együtt a lábam és a szívem. Ez elég nyálasan hangzik, de azt hiszem, aki fut, az érti, miről beszélek. Sokan szóltak, hogy ne csináljam, nem éri meg. Tanuljak más hibájából, ne a sajátomból. Pihenjek. Sikerült! Átkattintottam az agyamat. Persze kompromisszumokkal. Ok, nem 2 hét, csak 4-5 nap. Lassan letelik. Hiányzik, de egyelőre jobban félek attól, hogy mi lesz ha elszakad az izmom és 2 hónapot ki kell hagyjak. Na neeem. Ezt nem engedhetem. Úgyhogy most betartok mindent. Hengerezek, nyújtok, gyulladáscsökkentőt iszok, kompressziós szárat hordok, pihentetek. Sokkal jobb állapotba került a lábam és még van egy nap. Holnap próbálok újra futni. Nagyon óvatosan.

Volt néhány „józan”, futásmentes napom átgondolni az életemet, a kapcsolataimat, azt, hogy megéri-e. Arra jutottam, hogy igen, de változtatnom kell. Hogy mit? Ez legyen az én titkom, mert sok minden még folyamatban van. Kevesebbet nem szeretnék futni sokkal (persze a májusi 520-nál mindenképpen), csak máshogy. Remélem sikerül megtartanom az egyensúlyt.

A futás komoly függőséget tud okozni, persze. De ehhez kell egy olyan típusú ember (hiszem, hogy az ultrafutók nagy része ide tartozik), akibe genetikusan kódolva van a hajlam a függőségre. Tehát ha nem a futásban találta volna meg függősége tárgyát, akkor máshol keresné. Most nem csak a legrosszabb sztereotípiákra gondolok (alkohol, drog, nikotin), hanem pl. munka, játék stb. függőségekre.

Tehát a helyzet komoly, de nem tragikus. Az első lépést megtettem. Felismertem, amit eddig is tudtam. Tudom, érzem, hogy megtaláltam a helyemet. A futás több, mint hobbi. Nem baj, ha a háztartásban nem ragyog minden és hajtogatásra váró ruhák Himalája magasságba tornyosulnak néha a kanapén. Nem baj, ha néha a vásárlást is nehéz megszervezni. Nem baj, ha néha elfelejtek 1-2 teendőt, ez más anyukával is előfordul. De baj. ha nem figyelek oda azokra, akiket szeretek. Baj, ha szét vagyok esve a kialvatlanságtól. Baj, ha lesérülök és nem bírok ki néhány napot futás nélkül, így inkább ráerőltetek a sérülésre, még nagyobb problémát okozva ezzel. Baj, ha valami átveszi az irányítást. Fontos, hogy megtartsam az egyensúlyt és én irányíthassak. Pont azért fontos, hogy megmaradhassanak az életemben a legértékesebb dolgok, többek között maga a függőségem tárgya.