Nem is tudom igazából miért neveztem erre a versenyre. Hallottam, hogy nagyon hangulatos, dimbes-dombos, jó szervezésű félmaraton tél végén. Ráadásul a nevezési díj valami hihetetlenül kedvező volt. Szóval beneveztem még ősszel. Vártam nagyon. Hosszú, kemény alapozáson vagyok túl. Sokat futottam egyedül, de szerencsére a hosszabb futásokat majdnem mindig társaságban futhattam. Ha nem is beszélgettünk (főleg miattam), de jó volt együtt futni, húzni egymást, viccelődni, megérteni, átérezni mit érez a másik, összenézni. Mégis már vágytam egy ilyen közösségi élményre, ahol sokan vagyunk és van egy kis versenyhelyzet is.

Végre megismertem Nedust, aki gondoskodott arról, hogy lejussak Úriba és haza is kerüljek. Közben a kocsiban jót beszélgettünk hárman Vele és Fecóval - aki szintén nagyon jól futott - természetesen futós témákról. Minden olyan gördülékenyen ment, mindenki nagyon kedves volt, az egész olyan idilli volt. A nap sütött, a dombok domborodtak, a tehenek szagot árasztottak, a kutyák csavarogtak, kíváncsiskodtak, a futók futottak. Én is így tettem hát.

Feketébe öltöztem, de ez inkább amolyan ünneplő ruha volt az idei szezonnyitó versenyre, belül csupa szín volt minden most, de szerettem volna a háttérben maradni, egyszerűen csak odamenni és futni egy jót, mint edzést. Nem gondoltam, hogy ilyen könnyű lesz. Kb. 8 km-nél az élre kerültem. Addig azért futni kellett, kicsit nyomtam, de óvatosan, Utána csak annyira mentem, hogy az első helyemet megtartsam.

Nagyon jó volt, hogy onnantól, hogy előre kerültem jött velem egy bringás kísérő srác. Ezúton is köszönet érte! Így nem kellett figyelnem az útra, meg eleve jó volt, hogy ha nem is sokat (már az elején elnézését kértem tőle, hogy nem fogok vele beszélgetni), de tudtam kihez szólni néha. Egy ideig jött velünk még egy srác, ez is jó volt, húztuk egymást. Aztán elmondtam neki mi a helyzet, hogy én most visszaveszek, mert már pihenő időszak van a 100 km-es versenyre (március 11.), de menjen nyugodtan. Ment is, jól tette. Én igyekeztem okos lenni, folyamatosan figyelmeztettem magamat, hogy nem kell rohannom, értelme sem lett volna. Szóval egyszer csak a végéhez értünk. Előtte nem sokkal jött Nedus, kicsit kísért, ez nagyon jól esett. Egyedül futottam be, örültem, nagyon jó érzés volt. 1:37 lett (4:37 p/km avg.), kb. 250 méter szint (ebben még mindig nem vagyok biztos hogy kell számolni, de a lényeg, hogy sok volt domb, bár én ezt kifejezetten kedvelem) volt a pályán és 3-400 méterrel több volt, mint egy félmaraton.

Aztán elég sokat vártunk az eredményhirdetésre, de addig telefonáltam, beszélgettem, pihentem. Jó volt a dobogón állni, bár a képen is látszik, hogy nagyon magas volt és komoly kihívást jelentett megmászni :-).

Nagyon szép kupát és érmeket kaptunk, meg még egy csomó mindent. Persze nem ezért csináltam, de őszintén szólva nagyon örültem, főleg a Láthatatlan kiállítás belépőnek. A kocsi csomagtartója megtelt az ajándékoktól :-D

Összességében ez a verseny hullámvasút útvonala ellenére nagyon sima és a szó legnemesebb értelmében egyszerű volt és ez most nagyon feltöltött.