Egy kis beszámoló a ma reggeli Szilas maraton 2.0-ról csak Nektek, mert csak Ti értitek meg az elmebajt.
Suhanj-on felbuzdulva vettem a bátorságot és beneveztem (a Csigabige csajokkal együtt) az októberi Optivita 6 órás futásra. Ez a Spar maraton után egy héttel van, így én nem voltam olyan bátor, hogy ezt a kis időbeli különbséget bevállaljam. (Aztán úgy alakult, hogy mégis indultam: http://spiritrun.blog.hu/2015/11/06/6_maraton#more8054448) Maradtam a már Suhanj előtt bevált csendes kis Szilas maratonnál 4 héttel a verseny előtt. Azonban most először nem csak a maraton teljesítése volt a célom, hanem időben szerettem volna áttörni a 4 órás határt. Ez merész vállalkozás volt, mert az előző maratonom 4:16 lett, de úgy éreztem sikerül. Segítő jött velem megint. Hajnali 5 óra után nem sokkal indultunk vak sötétben, fejlámpával. Az volt a taktikám, hogy az elejét megnyomom kicsit, utána 21 körül visszaveszek és az utolsó 10 km-be mindent beleadok. Ez elég jól működött, nem volt semmi gond az elején, közepén, úgy éreztem a frissítés is jó. Egy darabig beszélgettünk. 32-nél viszont már nem esett jól, inkább zenét hallgattam, Ő néha mondott valamit, én mondtam, hogy nem értem, antiszoc vagyok. Kérdezte, hogy kell-e lelkesítés, mondtam, hogy hagyjon, mert számoltam és nem voltam elégedett. Nagyon nyomnom kellett volna a végét, de görcsölt a lábam. Ilyenkor megálltam, nyújtottam és közben káromkodtam. Igazából ezzel veszítettem több percet szerintem. A magnéziumot későn vettem be... 
A vége: 4:01:19 lett. Jó, jó, de basszus az az egy perc! Megpróbálom a jó oldalát nézni. Egyrészt 2 hónappal ezelőtt 4:16-os maratont futottam, így ez 15 perc javulás. Másrészt meg na, csak lefutottam közel 4 órás idővel.
Amúgy az időjárás szuper volt. Napsütés, eső, szél, minden :-). Most felemás érzéseim vannak, de azért kicsit örülök.
A végén természetesen ezúton is köszönöm elsősorban kísérőmnek és mindenkinek, aki úgy érzi, hogy bármit is tett ehhez (sokan vagytok). Tudjátok kik.
