Sokan kérdeztétek már, hogy milyen érzés ultrát futni. Például milyen volt a múlt hét pénteki 60-as edzésem, mikre gondoltam közben, mit érzek ilyenkor. Bár véleményem szerint a 60 még nem "igazi" ultra. Talán 100 fölött kezdődik igazán. Ezt pedig még nem tapasztaltam meg. Szóval a 60 azért nem annyira misztikus. Nem kezdek el hallucinálni, vagy ilyesmi :-).
Nehéz arra válaszolni, hogy milyen érzés egy maraton fölötti távot futni, mert mindig más. Van, amikor egy félmaraton alatt többet szenved az ember, mint egy maraton vagy ultra alatt. Bár az igaz, hogy közel 6 órán keresztül már, csak ha kimegy az ember az utcára és lődörög, akkor is rengeteg hatás éri. A futás meg egy nehezítő, bonyolító tényező :-D.
Eddig edzésként a maximum 50 km volt. Az csodálatosan ment. Aznap minden rendben volt, semmi problémám nem volt. Emlékszem, amikor télen sérüléssel küzdve próbáltam túlélni minden egyes futást szó szerint hóban, fagyban , jégen csúszkálva (mégis megfutva 400-as hónapokat). Ehhez képest ez az 50 km a csodálatos tavaszi időben, sérülésmentesen igazi örömfutás volt. Ráadásul új utakat fedeztem fel, így unalmas sem volt.
A 60 persze más. Eddig a mostani volt a harmadik 60 fölötti (vagy pont annyi) távom. Az első kettőt versenyen (link alább) futottam, tehát nyilván más érzéseket váltott ki belőlem, mint egy pénteki edzés.
Optivita 6 órás versenyekről beszámolók:
http://spiritrun.blog.hu/2015/11/06/optivita_2015_6_oras http://spiritrun.blog.hu/2016/03/08/optivita_6_oras_ki_talalta_ki_ezt_a_hulyeseget
Úgy éreztem, hogy Sárvár előtt illik egy szép hosszút futni. A 60 meg olyan szép, meg hosszú is. Tehát fogtam magam és egy pénteki napon munka után hazajöttem, átöltöztem, összekotyvasztottam, bepakoltam a hátizsákomba a frissítőket (jobb lenne egy futómellény, mert 6 óra sok volt a rázkódó hátizsákban, frissítő meg kellett) és útnak indultam. Nagyon fáradt voltam, előző éjszaka alig aludtam. Szóval ólomlábakkal elindultam a Naplás tó irányába. 1 km, 2, 3…5… még mindig utálom az egészet. Aztán végre ott volt az erdő. A puha talaj, a körülöttem lévő éledező természet segített egy kicsit. Megkerültem a tavat. Aztán elindultam vissza a bringaúton. El a másik végéig. Nagyon nem voltam jól. Megint hasfájás, fáradtság. Gondoltam egyet és tovább futottam a patakpart mentén, azon a részen, ami nincs még kiépítve egészen a Pólus Centerig. Egy részen nagyon kellemetlen köveket tettek le. Azt hiszem ezek adták meg a félig terepcipőként használt aszfaltos Mizuno-mnak a kegyelemdöfést. Na, itt volt az (20-nál jártam kb.), hogy azt mondtam ennyi volt, vége. Hazafutok és ennyi mára. A többit másnap lefutom. Viszont ezzel problémát, átszervezést okoztam volna valakinek, aki számomra nagyon fontos. Szóval elhatároztam, hogy 30-at mindenképpen futok és másnap hajnalban indulva még futok 30-at, hogy meglegyen a 60. Viszont 30 előtt néhány km-el gondoltam egyet és Csömör felé indultam. Innen tudtam, hogy nincs visszaút. Ha elmegyek és megkerülöm a tavat, akkor maraton környékén érek csak vissza. Szóval akkor azt gondoltam maraton lesz, 20-at futok másnap. Aztán egyre több erőm lett, egyre jobban ment. Mire visszaértem, már úgy voltam vele, hogy ok, megvan a maraton, egész jól vagyok, 50-ig tutira elmegyek. Ekkor már sötétedett, egyre kevesebb ember lett a pataknál. Olyan furcsa, de én ezt szeretem. Ilyenkor a legszebb a part. Annyira lenyugszik minden. A gondolataim is letisztultak. Csak befelé figyeltem. Éreztem, hogy 50 nem lesz elég. Mert 50 ma + 10 másnap nem ugyanaz, mint egyben 60 km. Nagyon nem. Tehát kristálytiszta fejjel folytattam 50 fölött. Nem volt semmi problémám. Persze, kicsit már vágytam rá, hogy hazamehessek, mivel lassan 5 órája futottam. Verőfényes napsütésben (3 órakor) kezdtem és egész este volt már (8 óra is elmúlt). Elfutottam még a bicikliút végéig, aztán hazafelé vettem az irányt. Örültem. De csak nagyon belül, nagyon halkan. Mert tudom, hogy ez még csak a kezdet.
A célomat aznap elértem. A munka el volt végezve. Boldog voltam és elégedett. De aki ismer, az tudja, hogy ilyenkor már ott motoszkál a gondolataimban a következő lépés. Mindig csak EGY lépés.
